2011. augusztus 28., vasárnap

Cseresznyés pite

Nagyon szeretem a pitéket, de sajnos ezzel mondhatni egyedül vagyok a családban, mert a fiúk a krémes csokis dolgokra utaznak mondhatni. Azért nem kell félni megeszik ezt is nem romlik meg csak minden szeletnél megjegyzik persze ha volna rajta egy kis tejszínhab az még finomabb lenne. Frászt nem kapnak! Bár úgy néz ki a kicsi fiam az én pártomon áll. Mert úgy alakult hogy volt otthon krémes sütink is Nesquik torta(recept hamarosan) de rengeteg túlérett gyümölcs is ezért csináltam egy coblert és ő az én pártomon volt az apja adta volna neki a krémest de ő rázta a fejét és jött oda hozzám hogy az enyémből akar :) Szó nélkül megette a piszkét is pedig az kicsit savanyú volt. Itt köszönöm meg Francis néninek a piszkét és hogy gondol rám minden évben :)

Na de nagyon elkanyarodtam, a pitétől. Szóval szeretem a pitéket főleg az amerikai típusú pitéket. Imádom a neveiket is mint pl Mississippi mud pie. Nagyon jól hangzik. Idén rendesen belehúztam a cseresznyés sütikbe, mert rengetek volt a fán, tettem is el belőle, ettünk is rengeteget, és sütibe is került, meg persze osztogattam boldog boldogtalannak. Ez egy nagyon egyszerű pite tészta én ezt használom ha ilyen típusú pitét készítek, ha jól emlékszem vagy egy Kiskegyed vagy Tina konyhájában találtam, de sajnos csak a receptet írtam le a forrást nem.


CSeresznyés pite:

Tészta:
30 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor
fél csomag sütőpor
pár kanál hideg víz

Az összetevőkből hideg kézzel tésztát gyúrok, fontos hogy a víz is hideg legyen, egy jól dolgozható tésztát kell kapjak, ne legyen túl ragacsos viszont túl kemény sem. Fontos ne dolgozzuk agyon mert nem lesz jó omlós épp álljon össze. Tegyük a hűtőbe amíg elkészül a töltelék.

Töltelék:
1 kg kimagozott cseresznye
1 vaníliás puding
3 dl víz vagy tej (ha vízzel készül és ha a margarin Liga tejcukorérzékenyek is ehetik én unokatesómnak készítek így )
3 ek cukor
némi fahéj de ez elhagyható

A cseresznyét a cukorral és a fahéjjal felteszem főni, ha már eresztett egy kevés levet akkor elkeverem a pudingot a vízzel és a cukorral hozzáadom és szépen besűrítem. Ez kevés idő mert nem akarom hogy a cseresznye nagyon összeessen.
A tésztát kiveszem a hűtőből és lisztezett deszkán kinyújtom akkorára amekkora a formám (ki kell vajazni), beleteszem, széleit levágom, ez lesz a díszítés. A tölteléket beletöltöm. A maradék tésztát kinyújtom és valamilyen kiszúróval díszítést készítek jelen esetben ez fenyőfa volt. A tetejét kenjük meg tojással. 180-200 fokos sütőben 45-50 percet süssük. Hagyjuk kihűlni és úgy szeleteljük. Már ha tudunk várni addig.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése